Az őskor, a történelem előtti időszak, az emberi civilizáció hajnalát jelöli. Eme időszakban az emberek elsősorban természeti anyagokból készült egyszerű szerkezetekben éltek. Ezek a lakhelyek alapvető védelmet nyújtottak az időjárás ellen. Az őskori lakhelyek jellemzően a környező természeti erőforrásokhoz igazodtak, ami nagymértékben befolyásolta a lakóhelyek szerkezetét.
Barlangok és sziklaaljok
Az egyik legkorábbi ismert emberi lakhely a barlang vagy sziklaalj. Ezek természetes menedékek voltak, amelyek védelmet nyújtottak az időjárás viszontagságai ellen. A barlangokban talált őskori festmények és más régészeti leletek bizonyítják, hogy ezeket az emberek hosszú ideig lakják. A barlangok előnye az volt, hogy kevés építkezési erőfeszítést igényeltek, viszont a hely korlátozott volt, ugyanakkor nem minden területen álltak rendelkezésre.
Fa és nád kunyhók
Ahol a természeti menedékek nem álltak rendelkezésre, az ősember gyakran épített saját otthont. Ezek a kunyhók általában faágból, vagy más természetben előforduló anyagból készültek. Egyes kunyhók nádból vagy szalmából épültek, majd később gyakran használtak állati bőrt vagy fűzfát is. Ezek a szerkezetek átmeneti megoldást jelentettek, hiszen könnyen összeállíthatók, így szükség esetén áthelyezhetők voltak.
Tuskóházak és föld alatti lakhelyek
Néhány őskori közösség állandóbb lakóhelyeket épített. A tuskóházak ilyenek voltak, melyeket vastag fatörzsekből építettek. Ezekben gyakran földdel vagy iszappal tömítették a réseket. Ezenkívül néhány régióban, ahol az időjárás szélsőséges volt, föld alatti lakhelyeket is kialakítottak. Ezek a szerkezetek jobb védelmet nyújtottak a hideg ellen.
Közösségi és rituális helyszínek
Nem csak az egyéni lakóhelyek, de a közösségi és rituális helyszínek is fontos szerepet töltöttek be az őskori emberek életében. Ezek közé tartoztak a tüzek körüli táborhelyek, amelyek közösségi összejövetelek helyszínei voltak, valamint a különböző rituális célú építmények, amilyen a Stonehenge is.